2016. május 10., kedd

Beton gyertyatartó - Home Staging dekorációnak

Imádok két kézzel alkotni, bár volt egy majd két éves alkotói válságom, de ez már a múlté!

Mikor elkezdtem Home Staging-el foglalkozni, akkor még épp ott tartottam, hogy na, tuti nem veszek a kezemben semmit, de az elmúlt évek újrahasznosítását nehéz elfelejteni örökre. :-)

Amikor az első önálló Home Staging munkám készült (amiről hamarosan mutatok majd képeket), akkor már régóta foglalkoztatott, hogy  betonból készítsek dekorációs tárgyat.

Tudom sokaknak a beton nem tűnik túlságosan szépnek, de én úgy gondolom lehet belőle nagyon szép, letisztult darabokat is készíteni. Nekem bejön. Igaz, én régen az újrahasznosított fogasaimhoz és gyertyatartóimhoz is úgy álltam hozzá, hogy amit alkotni szeretnék az szép is legyen!

Nekiláttam hát posztokat keresni beton ügyben, találtam is párat, de a nagy többségük nem az én ízlésem volt. Sokan csináltak gyertyatartókat műanyag virágcserépből, de én valami érdekesebb formavilágot szerettem volna.  Fontos számomra, ahogy az előbb írtam, hogy a dekoráció szép is legyen, ne csak olcsó.

Így arra gondoltam mi lenne ha a műanyag vizes palackok aljából készítenék többféle magasságú beton gyertyatartókat. Az ásványvizes vagy más üdítők palackjának alja nagyon megtetszett, és arra gondoltam ebből szép beton gyertyatartó lehetne. Egyedi lesz, és nagyon mutatós. Úgy gondolom bejött, szerintem szuper lett. :-)

beton gyertyatartók: 


...az enteriőrben: 


Egy nagyon olcsó és a száradási időt leszámítva nagyon gyors projekt volt. Mivel én egy pink-szürke alap dekorban, sok újrahasznosított elemmel tűzdelt Home Staging-ben gondolkodtam, nem volt kérdés, hogy passzolni fog.

Elmentem hát egy sima egyszerű festéküzletbe és vettem egy nagy zsák betont. Majd nekiláttam!


Ha valaki megszeretné csinálni, íme a folyamat: 

1. Első lépésben levágtam két ásványvizes és egy nagyobb üdítős műanyagpalack tetejét.
2. Bekevertem egy tálba a betont vízzel, olyan sűrű tejfölszerűre, majd különböző magasságokba beleöntöttem a betont az olajjal kikent, előkészített műanyagpalackok aljába, ezek után egy kis mécsestartót nyomtam a közepébe. A mécsestartót az első fél órában figyelni kell, lejjebb nyomni ha szükséges.




3. Majd pár napig hagytam, hadd száradjon ki.




4. Amikor kiszáradt, egy sniccerrel levágtam róla a "bugyiját". :-)



 Íme a végeredmény: 

Az műanyag palackoknál a kicsit bekentem belülről olajjal, a nagyot nem. Amikor a vizes beton belekerült, párszor oda kell csapni az asztalhoz, hogy a benne lévő buborékok eltűnjenek. Azt vettem észre, hogy az étolajjal bekent palacknál sokkal finomabb lett a felület. Íme:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése